Ha valaki ült már felfűthetetlennek tűnő, 4’70”-es belmagasságú lakásban, levágott ujjú kesztyűben görnyedve a munkája fölé, az tudja, hogy van a magas lakásoknak egy bosszantó szokása: ld. hidegek. Persze kánikulában mindez épp előny. Profi nyílászárókkal azért a helyzet korántsem ilyen vészes. De tény, nem fogunk egy régi, polgári lakásban sűrűn leizzadni télvízidején. Hacsak nem vagyunk krőzusok és toljuk csutkára állandóan a fűtést…
Cserébe viszont meglehetősen könnyen extra négyzetméterekhez juthatunk! A nagy belmagasságú lakások galériázhatósága sokak számára komoly vásárlói szempont. Hiszen így akár a kisebb alapterületű ingatlanok is komfortosabbá válhatnak. Lakrészek, tárolók, munkaterületek jöhetnek létre a “semmiből”.
Térérzékelés szempontjából azonban úgy tűnik, jobban érezzük magunkat olyan helyiségekben, amelyekkel arányítani tudjuk magunkat, léptékük “emberibb”, magyarán szólva tehát kisebbek, alacsonyabbak. Le Corbusier* szerint egy ház akkor jó, ha az átlagember kinyújtott karral eléri a mennyezetet. Ennek azonban “ára” van: az ingatlan korlátozottan polcolható fel holmikkal, kevesebb a tárolásra alkalmas felület.
Mint mindig, most is mérlegelnünk kell, pontosan mik a preferenciáink?
Ne feledjük: nincs rossz lakás! Hihetetlen változásokat lehet elérni a megfelelő “testreszabással”.
*Charles-Edouard Jeanneret, közismert nevén Le Corbusier, XX. században élő nagy hatású francia építész.
