“Vas megyében, Kemenespálfán, 1830-as években épült Révay-kastély 1,8 Ha területtel, kiszolgáló épületekkel együtt várja leendő tulajdonosát. […] Az ingatlanegyüttes a 2. világháborúban fogolytáborként működött.”
A Vas megyei ingatlanok között böngészve jött szembe a kemenespálfai kastély hirdetése. Megborzongva próbáltunk a hely történetéhez kapcsolódó adatokra lelni. Bognár Zalán 2006-os doktori disszertációjának köszönhetően több mindenre is fény derült:
“Jánosháza mellett 1945. április elején a Kemenespálfa – Martonfapusztán, Felsőbükki
Nagy Pál uradalmán hozták létre a hadifogoly-gyűjtőtábort. A láger olyan nagy kiterjedésű volt, valamint a fából készült épületek mellett több, lakásnak használt kőépület is található volt a területén, hogy voltak, akik ikertábornak nevezték, nyilván azért is, mert az uradalomnak két központi épülete lehetett fogolytábori működése alatt.
[…] Rövidebb-hosszabb ságodi tartózkodás után a rabokat a Jánosháza melletti
Kemenespálfa-Martonfapuszta-i ikertáborba kísérték. A Ságodon keresztül érkezők mellett a Kemenespálfa-Martonfapuszta-i ikertáborba a legtöbben az Ausztriából idekerültek voltak.
Sokan közülük az európai háború befejeződése után ejtettek fogságba Stájerországban, majd
Grazon, Szentgotthárdon keresztül egészen a jánosházai fogolytáborig hajtottak gyalogmenetben. […] Sőt még a brit megszállási zónába tartozó Karintiából, pontosabban Klagenfurtból is kerültek ide foglyok.
A Jánosháza melletti táborba azonban nemcsak az Ausztria vagy a Nyugat-Dunántúlon elfogott katonák kerültek tömegesen, hanem – mint általában a többi magyarországi gyűjtőtábor esetében – a vármegye, jelen esetben Vas vármegye településeiről összeszedett polgári lakosok is. A foglyok többségét innen már vasúton szállították tovább valamelyik romániai lágerbe, többnyire Foksányba vagy Tecuciba. Kisebb részüket továbbhajtották a Celldömölk melletti intapusztai vagy a mesteri táborba.
[…] Az április elején megalakult tábor létszáma rohamosan növekedett. Április 20-a körül
már mintegy 15 000 fős volt – derül ki a járási főszolgabírói hivatalban április 24-én készült jegyzőkönyvből. Május első felében már több mint 20 ezer, majd a hónap közepén már
mintegy 30 ezer magyar és német hadifogoly volt a jánosházai gyűjtőtáborban. A táborlétszám május-június fordulóján kulminált, amikor is az „ikertáborban” már mintegy 40 ezer fő volt.
[…] Molnár István szerint – aki a major egykori tulajdonosa, Felsőbükki Nagy Pál sofőrje
volt és végig ott lakott a tábor szomszédságában – összesen mintegy 70 ezren fordultak meg
ebben a táborban. Ez a szám a tábor működési idejének, létszámváltozásainak és áteresztő
kapacitásának ismeretében reálisnak fogadható el.
[…] A jánosházai, pontosabban a Kemenespálfa – Martonfapusztai hadifogolytábor felszámolása is fokozatosan ment végbe. Az egykor 20-20 ezer fős ikertáborban a főként a továbbszállítások, de az elbocsátások eredményeképpen is a hadifogolytáborban, július második felében már csak körülbelül 4-5000 fő volt. Azonban nyugatról még folyamatosan érkeztek hadifoglyok, s a július végi 4000 fős szabadon bocsátás és a további elszállítások után is, augusztus 2-án még mintegy 6000 fő volt a táborban.
Így a július végi és az augusztus végi szabadon bocsátási hullám után is bocsátás.
Azonban szeptemberben már ezt a fogolytábort is feltehetően felszámolták.
A soproni fogolytáborból is még 1945. szeptember 2-án, 3-án és 4-én is történtek szabadon
bocsátások, amelyek után ez a tábor is minden bizonnyal bezárt.”
Recskó Szabolcs, zentai történész-levéltáros apai nagyapjának életéhez kapcsolódóan írt a táborról: “Az a körülbelül 400 ember (osztrákok és délvidékiek vegyesen) aki itt töltötte fogságát, már sokkal jobb körülmények között élt, mint ezt megelőzően. Az étel is bőségessé és rendszeressé, a bánásmód is sokkal emberségessebbé vált. Munka itt is akadt, minek folytán gyakran lehettek a táboron kívül, a diófásban. Álcázott harckocsihangárokat kellett építeniük.”
A községről szóló leírások szerint “az államosítás után termelőszövetkezeti kezelésébe került a kúria, amelyben szolgálati lakásokat helyeztek el. A leromlott állapotú épületet napjainkban is lakóházként használják.”
Nem tudjuk, mi lesz a sorsa az 1000 nm-es, jelenleg 84,9 millió forintért kínált műemléki védelem alatt álló ingatlannak. Szomorú látni a pusztulást, miközben nehéz elképzelni, hogy az ember új életet kezdjen, a talán túl sokat látott falak között…
További képek és részletek az ingatlanról az Ingatlanbazár.hu oldalán.